#6 éves tankötelezettség

Közoktatás Eduline

Tízből kilenc gyerek megkapta a plusz egy év óvodát, de a rendszer így is ezer sebből vérzik

A gyerekek több mint 90 százaléka megkapta a plusz egy óvodát, de megyénként más-más arányban küldte őket tovább az Oktatási Hivatal teljes szakszolgálati vizsgálatra – ezt derült ki a Szülői Hang közösséghez beérkezett visszajelzésekből. Úgy látják, az iskolaérettségi eljárás az összes családot megviseli, a hátrányos helyzetű gyerekek esélyeit pedig tovább rombolja.

Közoktatás Eduline

Duplájára nőtt az évismétlést kérő szülők száma, mióta szigorítottak a tankötelezettség szabályain

Egy év alatt duplájára nőtt a szülők által kért évismétlések száma, és több mint másfélszeresére azoknak az iskoláknak a száma, ahol romlott az elsősök teljesítménye – derül ki azokból az adatokból, amelyeket Szél Bernadett szerzett meg. A független országgyűlési képviselő közleményében azt írja, ezek a statisztikák a hatévesek kötelező iskolakezdésének kudarcát jelzik.

Közoktatás Eduline

Plusz egy év óvoda: be kell tartani a január 18-i határidőt, utólag már nem lehet kérelmezni a halasztást

Azok az óvodások, akik 2022. augusztus 31-ig betöltik a hatodik életévüket, tankötelessé válnak, vagyis szeptemberben iskolába kell menniük. A szülők január 18-ig kérvényezhetik az Oktatási Hivatalnál a plusz egy év óvodát, vagyis az iskolakezdés halasztását. Aki lekési ezt a határidőt, annak a gyermeke 2022 őszén mindenképpen elkezdi az iskolát.

Keressük Budapest legszebb egyetemi könyvtárát! Campus life Gál Luca

Keressük Budapest legszebb egyetemi könyvtárát!

Ha egyetemista vagy, biztos megvannak a kedvenc helyeid a kampuszon: ahol jó leülni a szaktársakkal két óra között, meginni egy kávét vagy akár együtt tanulni. De van egy hely, ami mindenki életében közös pont: a könyvtár. Itt sosem érzi egyedül magát az ember, hiszen legyen szó egy nyugis délutánról vagy épp vizsgaidőszakról, mindig körülvesznek a jegyzetekbe és könyvekbe merülő hallgatótársak.